
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A hatóság Agerpres által idézett közleménye szerint a Maros megyei üdülővárosban 11 óra körül riasztották a rohammentőket (SMURD) medvetámadás miatt.
A nagyvad egy, a város területén lévő juhakolnál támadt rá egy 36 éves férfira, annak bal karját harapta meg több helyen. A férfi állapota stabil, a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították - közölte az ISU.
A román hírügynökség az írta, hogy a Maros megyei rendőrség bűnügyi eljárást indított az ügyben testi sértés miatt, a rendőrök még vizsgálják a támadás körülményeit, ehhez a csendőrség segítségét is kérték.
Erdélyben és más romániai megyékben az elmúlt hetekben jelentősen nőtt a lakossági bejelentések száma, amelyek szerint lakott területen láttak medvét.
Marosvásárhelyen a hatóságoknak kedden sikerült befogniuk két medvét a Somostetőn, az állatkert közelében február közepe óta rendszeresen észlelt három nagyvad közül - írta közösségi oldalán Soós Zoltán polgármester. A két befogott védett állatot áttelepítik, a harmadikat még keresik a hatóságok.
Hargita megyében az elmúlt héten hét esetben riasztották a lakosságot medvék jelenléte miatt, kilenc településen látták felbukkanni a nagyvadat.
Több vidéki településen, Balánbányán és Csíkszeredában, Csíksomlyó térségében láttak medvét lakott területen a helyiek.
Tánczos Barna romániai környezetvédelmi miniszter a múlt héten ismertette a romániai medveállomány felmérésének eredményeit: az országban 7536 és 8093 között lehet a vadon élő barnamedvék száma, átlagosan 11 egyed jut százezer négyzetkilométerre. Egyes térségekben a medvepopuláció sűrűsége jóval nagyobb.
A tárcavezető elmondta, hogy szigorítják a megelőző intézkedéseket, idén például 426 védett állat kilövésére adnának engedélyt, ami háromszorosa a tavalyi kvótának.
A román kormány megelőző intézkedésként villanypásztor felszerelésére is támogatást nyújt a gazdáknak, közbirtokosságoknak, cégeknek, állami intézményeknek. A környezetvédelmi alapból biztosított támogatás keddtől igényelhető.
Forrás: MTI / A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott