
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Benoit Payan, a város polgármestere azt mondta: öt embert kellett kórházba szállítani súlyos sérülésekkel.
Fel kell készülnünk arra, hogy lesznek halálos áldozatok
- mondta, és hangsúlyozta, hogy a túlélők utáni kutatás abszolút elsőbbséget élvez. A tűzoltóság közlése szerint fennáll annak a veszélye, hogy a szomszédos épület is összeomlik.
A robbanás okát egyelőre nem sikerült megállapítani, de sejteti azt, hogy többen erős gázszagot éreztek. A négyemeletes ház melletti két másik épület egyes részei szintén leomlottak. Médiajelentések szerint az öt személyi sérülés a szomszédos épületekben történt.
Egyelőre nem tudjuk, hogy mi okozta a rendkívül nagy robbanást
- mondta vasárnap Gérald Darmanin belügyminiszter.
Az épülettel kapcsolatban korábban nem merült fel probléma. A belügyminiszter, aki vasárnap reggel utazott a helyszínre, elmondta, hogy négy-tíz ember lehet a romok alatt, de nem lehet tudni, mi lett a sorsuk. Elővigyázatosságból körülbelül 30 környező lakás lakóit evakuálták.
A mentést nehezítette, hogy a ház összedőlését követően tűz keletkezett a romok alatt. A tűzoltóknak úgy kell dolgozniuk, hogy ne veszélyeztessék az esetleges túlélők esélyeit - mondta Darmanin. A polgármester arról is beszélt, hogy a keresőkutyák még nem akadtak a feltételesen a romok alatt lévők nyomára, de a tűz miatt egyelőre nem is tudnak közel jutni egyes helyekhez.
Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren kifejezte együttérzését az érintettekkel és hozzátartozóikkal. Élisabeth Borne miniszterelnök szintén a Twitteren írt aggodalmáról és együttérzéséről.
Forrás: MTI/címlapfotó: Twitter

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban