
Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban
Igaz, most nem a Dunán, hanem a Rajnán várja majd a vendégeket. A luxushajó Svájcból indul, majd Franciaországot érintve, Németországon keresztül egészen Hollandiáig szállítja utasait.
Az egyhetes utazás akár 4500 dollárba is kerülhet, ami csaknem 1 millió 600 ezer forintnak felel meg. Ez persze a legdrágább lakosztály, ami nem juthat mind a 190 utasnak, akiket képes befogadni a hajó az 50 fős személyzet mellett.
A mesés környezet mellé programokat is kínál a szállodahajó és feledhetetlen élményeket, akár már márciusi indulással. Egy teltházas utazáson több mint 210 millió forintot kaszálhat a külföldi cég, ami 100 millióval kevesebb, mint amikor a Dunán hajóztak.
A Viking Sigyn kapitánya ellen jelenleg is folyamatban lévő büntetőeljárásban májusban várható az elsőfokú ítélet. Az ügy végére tehát még mindig nem került pont, majd 4 évvel a tragédia után. A vállalat azonban továbbra is hirdeti hajóútjait.

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását