2026. július 26. vasárnap, Anikó, Anna
23°C Budapest

Rendőrök rohamoztak meg egy patikát, esélye sem volt a túszejtőnek

A német rendőrség pénteken este behatolt abba a karlsruhei gyógyszertárba, ahol a nap folyamán egy férfi túszokat ejtett, és elfogták a feltételezett elkövetőt - közölték a helyi hatóságok.
Tenyek.hu
2023. március 11., szombat 08:21
Vágólapra másolva!

Előzetes értesülések szerint nem történt személyi sérülés. A Reuters hírügynökség nem sokkal korábban szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy rendőrök taktikai felszerelésben rohamozták meg a patikát. A dpa német hírügynökség két durranásról számolt be.

A délután folyamán több embert ejtettek túszul a német város egyik patikájában. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap a hírportálján azt írta, hogy az elkövető egy férfi, és millió eurós nagyságrendű váltságdíjat követelt a túszok - két ember - elengedéséért. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, és széles körben lezárta a környéket. A hatóságok ugyanakkor nem nyilatkoztak az elkövető követeléseiről.


Az SWR szerint ugyanebben a belvárosi gyógyszertárban néhány hete egy férfi behatolt az üzlethelyiség személyzetnek fenntartott részébe, magához vett egy literes kiszerelésű metadont, és egy fűrészre hasonlító tárggyal megfenyegette a dolgozókat, majd elmenekült. Nem sikerült kézre keríteni.

A metadon erős fájdalomcsillapító, amelyet heroinfüggők gyógykezelésében is használnak a kábítószer helyettesítésére.


MTI

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk