2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
7°C Budapest

Letartóztatták a volt maláj miniszterelnököt, vesztegetéssel vádolják

Letartóztatták és korrupciós vádakkal állítják bíróság elé Muhyiddin Yassin volt maláj miniszterelnököt - közölte az ázsiai ország korrupcióellenes hivatala csütörtökön.
Tenyek.hu
2023. március 09., csütörtök 17:02
Vágólapra másolva!

Muhyiddin az ország második olyan miniszterelnöke, aki ellen vádat emelnek hivatalából való távozása után. A 2018-as maláj parlamenti választásokon vereséget szenvedő, korrupciós botrányokba keveredő Najib Razak szintén volt miniszterelnök tavaly augusztusban kezdte meg 12 éves börtönbüntetését, miután a bíróság legutolsó fellebbezését is elutasította.

A korrupcióellenes hivatal közlése szerint Muhyiddint olyan kormányzati beruházásokhoz kapcsolódó visszaélésekkel és pénzmosással is vádolják, amelyeket az ő kormányzása alatt ítéltek oda.

A 75 éves Muhyiddint csütörtökön, az elmúlt három hétben már másodszor hallgatta ki a hivatal. Legelőszőr februárban, a koronavírushoz köthető gazdasági segélyprogramok odaítéléséről kérdezték.


Az ország jelenlegi miniszterelnöke, Anwar Ibrahim a novemberi parlamenti választások után elrendelte a korábbi kormányok által jóváhagyott, kormányzati beruházások felülvizsgálatát, mert a gyanú szerint több esetben szabálytalanul jártak el.

Muhyiddin korábbi párjának, a Bersatu (UIPM) malajziai kormánypárt további két vezető politikusát is vesztegetéssel vádolják. A korrupcióellenes hivatal az állítólagos törvénytelen eljárásokkal kapcsolatos vizsgálatok miatt befagyasztotta a kormánypárt bankszámláit.

Muhyiddin tagadja bűnösségét, és azzal vádolta az Anwar Ibrahim vezette jelenlegi kormányt, hogy közvetlenül a 2022-es parlamenti választások előtt próbálta lejáratni az ellenzéket.

Forrás: MTI / A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk