
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak
A szörnyű tragédia pénteken délelőtt történt egy minnesotai középiskolában, ahol egy 16 éves tanuló eddig tisztázatlan körülmények között megkéselte diáktársát – közölte Crime Online szombaton.
A gyilkosságot követően a gimnáziumot lezárták, a diákokat délután kettő óráig az osztálytermekben tartották.
A pénteki és a hétfői órákat eltörölték, a hétvégiiskolai programokat felfüggesztették.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A rendőrök és mentők azonnal az áldozathoz siettek, akit az iskola dolgozói igyekeztek ellátni, majd a szakemberekre bízták a tinit.
Stabilizálták az állapotát, majd kórházba szállították, ahol végül belehalt a diáktársa okozott sérülésekbe.
A gyilkos fiút még aznap elfogták és letartóztatták a rendőrök, azonban az ügy vizsgálata még folyamatban van, minden szemtanút kihallgatnak a nyomozók.
Az iskola vezetése fontosnak tartja, hogy segítsenek a diákoknak a tragédia feldolgozásában.
Kapcsolódó tartalom:

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó


