
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A gyanúsítottak a bűncselekményekből származó pénzből állítólag házépítésbe kezdtek egy természetvédelmi területen, valamint kenőpénzt ajánlottak fel a helyi hatóságoknak a szükséges engedélyek megszerzéséért - írta a Maszol.
A rendőrök összesen 24 helyszínen tartottak házkutatást Iaşi, Brassó és Neamţ megyében. Az érintett személyeket hivatali visszaéléssel, vesztegetéssel, okirathamisítással, és csalással gyanúsítják.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)
A rendőrség közleménye szerint olyan orvosok ellen nyomoznak, akik a gyanú szerint az orvosi eszközök – szívritmus-szabályzók és defibrillátorok – használatára vonatkozó előírások megsértésével hajtottak végre műtéteket. A korrupt orvosok ezzel károsították és veszélyeztették a pácienseik testi épségét, egészségét és életét.
A rendőrség szerint a gyanúsítottak az építkezési szabályokat is megsértették egy természetvédelmi területen található épülettel kapcsolatban.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott