
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A nyomozók egy több mint két éve tartó vizsgálat keretében Belgiumban, Németországban és Hollandiában tartottak házkutatásokat. A 2020 szeptemberében indított művelet során sikerült bezárni az Exclu Messenger üzenetküldő alkalmazást is.
A holland rendőrség pénteki közleménye szerint a nyomozók öt hónapja jutottak hozzá a bűnözők által használt kódolt kommunikációs csatorna adataihoz, és így olvashatták az üzeneteiket.
A francia, olasz, svéd rendőrség, valamint az európai közös rendőri szervezet, az Europol és az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) is részt vett az Exclu Messenger kapcsán folyó nyomozásban.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)
A rendőrök két droggyártó laboratóriumot, egy kokainfeldolgozót és több kilogramm kábítószert, valamint négymillió euró (1539,8 millió forint) értékű készpénzt, luxuscikkeket és fegyvereket foglaltak le - közölte a holland rendőrség.
A mintegy háromezer ember - közöttük mintegy 750 holland nyelvű előfizető - által használt Exclut mobiltelefonokra lehetett letölteni, és hat hónapra 800 euróba került a felhasználóknak.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott