
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az új-zélandi fővárosban váratlanul elkezdtek leesni a járdákra az utcai világítótestek, amelyek akár 15 kilogramm súlyúak is lehetnek, és a magasból lehullva súlyos sérülést vagy halált is okozhatnak.
Richard MacLean, a wellingtoni városi tanács szóvivője elmondta, hogy a fővárosban több száz életveszélyes utcai világítóeszköz található, melyek lámpatestei 4-6 méter magasból hullhatnak a járdára. Úgy fogalmazott, hogy komolyan veszik az ügyet, mert a lámpatestek súlya egy mikrohullámú sütő, egy kifejlett border collie kutya vagy egy nagy zsák rizs mértékét is elérheti.
Az első esetről péntek reggel számolt be a városi tanács egyik volt tagja, miután a háza közelében egy összetört lámpatestet talált, és megállapította, hogy az utcában lévő lámpák közül már hatból hiányzik a világítótest.
A városi tanács már vizsgálja a problémát, a szóvivő szerint a lámpatestek fém tartószerkezete kophatott el, ezért kezdtek el a járdára zuhanni. Az illetékesek először úgy gondolták, hogy száz hibás lámpa lehet a fővárosban, de pénteken már azt közölték, hogy a Wellingtonban található 17 ezer utcai lámpa közül körülbelül ezer darabról van szó.
Brad Singh, a wellingtoni városi tanács közlekedési és infrastrukturális igazgatója elmondta, hogy szakemberekkel együttműködve keresik a hibás lámpákat, és folyamatosan ellenőrzik a lámpatestek állapotát.
A tanács szóvivője közölte, hogy a lámpatestek jellemzően elhajoltak, mielőtt lehullottak a járdára, ezért arra kérte a wellingtoni gyalogosokat, hogy amennyiben olyan utcai lámpát látnak, ahol furcsán lóg a lámpatest, értesítsék a városi tanács illetékeseit.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott