
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
Hátborzongató baleset történt egy autópálya lehajtójánál az amerikai Des Moines közelében helyi idő szerint kedden délelőtt – írta a Metro.
A felvételen már csak az látszik, hogy a kocsi hátsó ajtaja kinyílt, egy gyerek pedig kizuhant az úttestre. A jókora esés után végül ülő helyzetben, az út közepén állt meg.
A sofőr, miután ezt észrevette, azonnal a fékre taposott, majd többen is odaszaladtak a gyerekhez, akinek sem a neme, sem az életkora nem ismert.
A hatóságok elmondása szerint a gyerek nem tudni miért, denyitogatni próbálta az autó ajtaját, végül pedig össze is jött neki. A baleset után könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak