
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
A legfrissebb térségbeli adatokból kiderült, hogy egyelőre alacsony esetszámok mellett egyre gyakoribb az XBB.1.5-es alvariáns. Kluge jelezte: azon dolgoznak, hogy felmérjék ennek lehetséges hatásait.
A világjárvány három éve után nem lehet megengedni, hogy további nyomás nehezedjen az egészségügyi rendszerekre - tette hozzá a tisztségviselő.
A kínai járványhelyzettel kapcsolatos aggodalmak eloszlatására Kluge az Európai Unió egészségügyi hatóságának (ECDC) jelenlegi értékelését hozta fel, amely szerint a kínai esetszámok növekedése várhatóan nem lesz jelentős hatással az európai járványhelyzetre.
A rendelkezésre álló információk szerint a Kínában keringő változatok megegyeznek az Európában és máshol már ismert változatokkal - magyarázta az igazgató.

A fotó illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt
Kluge szerint ennek ellenére nem szabad óvatlanná válni. A tisztségviselő úgy véli, indokolt lehet különféle óvintézkedések bevezetése, mindamellett biztosítani kell, hogy ezek tudományos alapokon nyugodjanak, valamint arányosak és megkülönböztetéstől mentesek legyenek.
Catherine Smallwood, a WHO európai részlegének rendkívüli helyzetekkel foglalkozó vezetője szerint az országoknak meg kell fontolniuk, hogy ajánlottá teszik a maszkviselést a hosszabb repülőutakon a járvány terjedésének feltartóztatása érdekében.
Ez minden olyan helyzetben indokolt lehet, amikor erősen fertőzött területről érkeznek az utasok - jegyezte meg.
Aláhúzta: az utazási óvintézkedések életbe léptetésénél kerülni kell a diszkriminációt.
Forrás: MTI

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról