
Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben
Az eset az amerikai Georgia államban történt pénteken, amikor a 11 éves Justin Gilstrap a házuk környékén biciklizett – írta meg a People.
A kisfiú békésen közlekedett kerékpárjával, amikor három, felé futó pitbullra lett figyelmes. Az állatok azonnal nekiestek Justinnak, esélye sem volt elmenekülni. A kis biciklis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életveszélyes állapotban vitték kórházba.
A fiú fejbőrének mindössze 30 százaléka maradt meg, a kegyetlen állatok a lábát és a fülét is majdnem leharapták. Testét zúzódások borították, arca is több helyen sérült, pár nap alatt már számos műtéten esett át.

Fotó: GoFundMe
Édesanyja az orvosi költségek fedezésére létrehozott egy adománygyűjtő oldalt, ahol hétfő estig 77 ezer dollár (közel 29 millió forint) gyűlt össze.
A kutyák gazdája, a 26 éves Burt Baker még a helyszínen bevallotta, hogy az ő állatai támadták meg a fiút, így a rendőrök letartóztatták.
A férfi állítása szerint nem volt tudatában annak, hogy kutyái agresszív magatartást tanúsítanak az emberekkel szemben.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
Kapcsolódó tartalom:

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről

Farkasokhoz mászott be egy baba az állatkertben, míg a szülei telefonoztak

Tinik rabolták el osztálytársukat, megverték és fegyverrel fenyegették

„20 évet letöltök, és majd a sírodra köpök" - meg akarta ölni az anyját, mert az nem vitte el az edzőterembe

Fiatalokat vitt el a Laborc folyó, barátjukat akarták megmenteni

Hárman meghaltak a húsvéti tojáskeresésben, fa dőlt a csoportra – egy 10 hónapos csecsemő az egyik áldozat

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta jelezte a szabotázsakció veszélyét

Már az 1000 forintos lélektani határt is átlépték az üzemanyagárak húsvétkor Németországban