
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
A 34 éves Darren Keith Pouncey és 58 éves édesanyja, Christina Ruth Diorio közös otthonukban éltek a floridai Port Salernóban. A férfi a hadsereg veterán katonájaként poszttraumás stressz szindrómában szenvedett, emiatt anyja többször is aggodalmát fejezte ki rokonaiknak, mivel előfordult, hogy fia félelmet keltett benne kiszámíthatatlansága miatt.
Az óév utolsó napján, éjjel 23 óra 14 perckor a szomszéd bejelentést tett a helyi rendőrségnél, mivel nem sokkal korábban gyanús, kissé segélykéső üzenetet kapott az egykori katonától, majd a pótkulccsal bejutott a házba, ott pedig megtalálta Christina holttestét.
A nő testét egy takaró borította, láthatóan zavart állapotban lévő fia keze pedig csupa vér volt. Darren ezután fegyvert kért a szomszédtól, valószínűleg azért, hogy saját magával is végezzen, de ez végül nem történt meg.

Fotó: Martin County Sheriff’s Office
A férfit végül a kiérkező rendőrök gyilkosság miatt letartóztatták. A házkutatáskor a nyomozók egy papírra írt, valószínűleg búcsúüzenetnek szánt levelet is találtak, ami alapján Darren teljesen elvesztette hitét a szeretetben, ezért átadta magát az ördögnek, ezért gyilkolt.
A gyilkos kihallgatása során is láthatóan zavart volt, ezért szakértők vizsgálják, mennyire volt beszámítható szörnyű tettének elkövetésekor – írta meg a CrimeOnline.

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban