
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az amerikai Michiganben élő, mindössze 15 éves Adriana Davidson péntek reggel 9 óra körül beszélt utoljára családjával, majd barátai beszámolói szerint a lány azt mondta, hogy nem érzi jól magát, ezután azonban feszívódott.
A lány apja, John Davidson elmondta, hogy gyermeke busszal ment az iskolába, de utána nem válaszolt a neki küldött SMS-ekre, ezt követően tettek bejelentést a helyi rendőrségen. Adriana telefonját az iskolában találták meg, majd az összehangolt kutatás eredményeként, a közeli sportpályától nem messze, hétfő délután 1 órakor végül megtalálták a lány holttestét.
Az elsődleges vizsgálatok egyelőre kizárták az idegenkezűséget, de az ügy lezártáig a rendőrség nem közöl több információt a történteket illetően – írta meg a CrimeOnline.
Címlapfotó: Adriana Davidson Facebook-oldala

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott