
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
A Szecsuán tartománybeli Leshan városban néhány napja két fiatal járta az utcákat és úgy döntöttek, itt az ideje egy csínynek. A náluk lévő tűzijátékot bedobták az egyik csatornafedő alá, ám ami ezután történt, azzal valószínűleg nem számoltak.
Az esetről készült felvételen jól látszik, ahogyan hatalmas kék robbanás után a csatornafedő a levegőbe repül, majd egy közeli parkoló autó motorháztetejére esik, majd a földön landol, azonban nem csak a fedő jött a felszínre, hanem az emberi ürülék is ellepte a parkolót.
A fiatalok annyira megijedtek, hogy elfutottak a helyszínről, a rendőrség azonban keresni kezdte őket. Mivel ez a mostani nem egyedülálló eset, így a hatóságok felszólították a szülőket, hogy tudatosítsák gyerekeikben azt, hogy ne játszanak a tűzijátékkal – írta meg a Metro.co.uk.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban