
200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől
Az 56 éves Alaszkában élő Patrick Holland régóta szívelégtelenségben szenved, ezért élete egyik legjobb hírével szembesült, amikor mindössze két nappal karácsony előtt megcsörrent a telefonja és közölték vele, találtak számára egy megfelelő szívdonort.
Mivel többgyermekes édesapa egy ideje már fent volt a transzplantációs listán, ezért a hír hallatán amilyen hamar csak lehetett összepakolt, majd bátyjával a repülőtérre indultak, hogy rajta lehessen az első Seattle-be tartó járaton, számításaikat azonban az időjárás keresztbe húzta.
Amerika szerte ítéletidő tombolt, rengeteg háztartás maradt áram nélkül a hóviharok következtében, a közlekedés pedig szinte teljesen megbénult a csúszós jégtakaró miatt.

Fotó: Patrick Holland's Transplant Journey Facebook-oldal
Patrick a reptéren elmagyarázta helyzetét a légitársaság egyik dolgozójának, aki a zsúfoltság ellenére megígérte neki, hogy feljuttatja a gépre. Ez ugyan sikerült, de a repülőt az időjárás miatt átirányították máshová, amivel a férfi csak a földet érést követően szembesült, innen pedig a járattörlések miatt már nem tudott tovább indulni.
A szívet a késlekedés miatt az orvosok végül valaki másnak adták, de Patrick igyekezett a jó oldalát nézni a dolgoknak és örülni annak, hogy egy másik életet sikerült megmenteni, de továbbra is reménykedik, hogy legközelebb ő is sikerrel jár majd – írta meg a LadBible.

200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől

Többen meghaltak lavinákban Salzburg térségében

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel