
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy közösségi oldalon elfajuló vita vezetett tragédiához szombaton az amerikai Atlantában - vélik a hatóságok.
Fiatalok egy csoportja az internetes összezördülést követően felfegyverkezve látogatta meg a vetélytársakat, ekkor több lövés is eldördült. A tűzharcban egy 14 és egy 16 éves életét vesztette, három szintén tizenéves lány sérülésekkel megúszta.
Gyűlölök itt lenni és arról beszélni, hogy fegyverek kerültek gyerekek kezébe – mondta el Charles Hampton Jr. nyomozó.
Egy hasonlóan borzalmas eset történt pénteken egy chicagoi iskolánál. Délután három óra előtt néhány perccel, mikor a diákok hazafelé indultak, két 16 éves fiút agyonlőttek. Rajtuk kívül még két fiatal sérült meg, őket kórházba szállították.
A rendőrség a lövöldözőt keresi, beszámolók szerint tetőtől talpig feketében lévő maszkos, csuklyás alak nyitott tüzet a diákokra – számolt be a Mirror.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott