
Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser
A Dániában élő Henrik Kriegbaum Plettner 2018-ban fogadott örökbe egy macskát, ám azt sosem gondolta volna, hogy éppen ez a szeretetteljes cselekedet okozza majd a vesztét.
Henrik éppen vidáman játszott házikedvencével, amikor a macska megharapta mutatóujját, emiatt azonban szervezetét egy agresszív húsevő baktérium támadta meg. Orvosi kezelések sora kezdődött, de ennek ellenére Henrik szervezete végül feladta a harcot és nemrégiben meghalt.

Fotó: Henrik Kriegbaum Plettner Facebook-oldala
A férfi először nem tulajdonított különösebb jelentőséget az apró sebnek, ám amikor keze hirtelen elkezdett bedagadni már tudta, nagy a baj. Számos konzultáció után a dán koldingi kórházban kötött ki, ahol egy hónapig bent tartották, ez idő alatt pedig összesen 15 műtéten esett át, végül pedig amputálták a korábban megharapott ujját.
Az évek alatt annyira legyengült az immunrendszere, hogy többször volt tüdőgyulladása, köszvénye és cukorbetegség is kialakult nála. A család októberben temette el a fiatal férfit, történetét most pedig azért hozták nyilvánosságra, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, mennyire veszélyes lehet egy sima macskaharapás is – írta meg a LadBible.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval