
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Szagava november 24-én vesztette életét. Temetése szűk családi körben zajlott - írta egy közleményben fivére és egy barát.
1981-ben Szagava a párizsi Sorbonne Egyetemen tanult, amikor áthívott magához vacsorára egy holland diáklányt, Renée Harteveltet. A lányt nyakon lőtte, megerőszakolta, majd három napig evett belőle. Erről fényképeket is készített. Hartevelt maradványait két bőröndbe helyezte, amelyeket a Bois de Boulogne parkban hagyott. A rendőrség egy szemtanú beszámolóját követően talált rá és vette őrizetbe.
Pszichiátriai szakértők szerint Szagava nem volt alkalmas arra, hogy bíróság előtt feleljen tettéért. Eleinte egy francia elmegyógyintézetben tartották fogva, majd átszállították Japánba. A japán hatóságok beszámíthatónak nyilvánították, de miután Franciaországban ejtették a vádakat vele szemben, megúszta a börtönt. A történtek felzaklatták az áldozat családját, amely szerette volna elérni, hogy a férfi élete végéig rács mögött maradjon.
Szagava nem rejtette véka alá a borzalmas bűncselekményt, és tőkét kovácsolt rossz híréből. A ködben című önéletrajzi regényében aprólékos részletességgel ecsetelte a gyilkosságot. A kannibalizmus iránti lankadatlan megszállottságát később egy mangában, további könyvekben, interjúkban és egy 2017-es dokumentumfilmben is megosztotta a nyilvánossággal.
Szagava kannibalizmusa szexuális ébredésével egy időben támadt fel, kamaszkora elején. Megszállottsága a szőke nyugati filmcsillagokra irányult. Grace Kelly amerikai színésznő volt az első, aki iránt efféle vonzalmat érzett.
Forrás: MTI/a címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott