
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
A mindössze négyéves ausztrál kislány, Poppy a minap úgy döntött, esélytelen próbálkozások helyett inkább bemászik a karmos játékgépbe és így szerzi meg az általa hőn áhított plüssmacikat, de terve rosszul sült el.
A gyerek könnyen bejutott a játékok kiadására szolgáló lyukon, de kijutni azonban már nem tudott. Annyira megijedt, hogy sírva is fakadt, édesanyja azonban így sem tudta leplezni nevetését és jót derült gyermekén – írta meg a New York Post.
A kislányt végül szülei szabadították ki úgy, hogy finoman átrángatták azon az apró résen, amin korábban bemászott. A kislánynak nem esett semmi baja, de minden bizonnyal egy életre megtanulta azt a leckét, hogy lopni nem szabad.

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban