
Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége
Az eset Floridában történt, amikor december 11-én a 23 éves Tania McGowan a délutáni altatás után kihűlve találta gyermekét. A szülőt a napokban tartóztatták le – írta meg a Crime Online pénteken.
A nő értesítette a hatóságokat, akik kiérkezésükkor azonnal kórházba szállították a kislányt.
Azonban az orvosok a gyors, szakszerű ellátás ellenére sem tudták megmenteni a csecsemő életét. A kislány olyan mértékben volt alultáplálva, hogy szervezete feladta a harcot. Csupán 3,18 kg-t nyomott.
A rendőrség ezt követően házkutatást tartott a fiatal anya lakásán, ahol mindössze két kis üveg tápszert találtak.

Fotó: Jacksonville-i Seriff Hivatala
A nőt őrizetbe vették, majd kihallgatták, melynek során különös dolgot állított. Azt mondta, hogy azt hitte, azért olyan vékony gyermeke, mert folyamatosan növésben van, így teljesen természetes, hogy egyre keskenyebb lesz. A picivel soha nem járt orvosnál.
A közös képviselő olyan esetekről is beszámolt a nyomozóknak, amikor a 23 éves anya bútorokhoz csapkodta másik gyermekét, akit azóta az apja nevel.
Tania-t letartóztatták, gyermeke elhanyagolásával és gyermekbántalmazásssal vádolják. A bírósági tárgyalására január 29-én kerül sor.

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát

Futótűzként terjed a magyar megoldás Európában – újabb uniós ország hozhat kulcsfontosságú döntést

Thaiföld északkeleti részén többen meghaltak, amikor daru zuhant rá egy vasúti szerelvényre

Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok

Alvó kislánnyal együtt loptak el egy autót - videóval

Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi