
Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia
Vasárnap Londonba is beköszöntött az igazi tél, ami miatt a város délnyugati részén található Wimbledon Common nyílt területére csalta a korcsolyázni vágyókat, ám az egyenruhában a jeges tavon ácsorgó lányokat még idejében sikerült letessékelni a befagott tóról.
A szintén Angliában található Solihull-ban élő fiatalok azonban már nem voltak ilyen szerencsések, ugyanis három 12 éves fiú alatt beszakadt az egyik helyi kisebb tó jege, a gyerekeket pedig már nem tudták időben megmenteni. Egy 6 éves kisfiút kritikus állapotban szállítottak kórházba, az ő állapotáról további információt egyelőre nem közöltek.
Az elhunyt gyerekek családjai teljesen összeomlottak, a hatóságok pedig fokozottan arra kérnek mindenkit, hogy csak a kijelölt helyeken menjenek rá a befagyott tavakra – írta meg a Metro.co.uk.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést