
Hatalmas pusztítást végez a Claudia vihar Európában, már több halálos áldozata is van
Észak-Korea egy ideig megengedte, hogy az emberek lágyabb és hangzatosabb neveket adjanak gyermekeiknek, most azonban úgy döntöttek, itt az ideje ezen módosítani, ezért elrendelték, hogy az ideologikusabb és militarista ideológiát erősítő neveknek kell dominálniuk.
Választani a következők közül lehet: Chong Il, melynek jelentése fegyver, a Chung Sim, mint hűség, a Pok Il, mely bombát jelent, és végül az Ui Song mely lefordítva annyit tesz, műhold. Azon a családok, akik ellenszegülnek, komoly pénzbírságot kaphatnak.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
Egy neve elhallgatását kérő ottélő szerint a lakosok panaszkodnak, hogy a hatóságok arra kényszerítik az embereket, hogy változtassák meg a nevüket az állam által megkövetelt normák szerint ,mivel a rendelet a felnőttekre is éppúgy vonatkozik, mint az gyerekekre.
A tisztviselők hangsúlyozták a lakosoknak, hogy a nevek nem tükrözhetik a dél-koreai trendeket, mivel az ott uralkodó irányzatok a dekadens nyugati jenki kultúrát tükrözik – írta meg a DailyMail.

Hatalmas pusztítást végez a Claudia vihar Európában, már több halálos áldozata is van

Több mint százan meghaltak egy kongói aranybányában

Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának

Pornográf fotók készítésével zsarolt egy fiatal férfi egy 12 éves kislányt

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket