
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az eset az amerikai Brockton városában történt szerdán, amikor az 56 éves Joao Correia megkéselte volt szerelmét, a 48 éves Veronica Goncalvest – írta meg a People.
A pár annak ellenére, hogy egy ideje már szakított, továbbra is egy lakásban éltek.
A nő munkába vitte lányát, viszont amikor hazaért a férfi azonnal megtámadta. Veronica épphogy beállt autójával a kocsifeljáróra, Joao máris nekiesett egy késsel.
A szomszédok mellett a nő 2 éves unokája is szemtanúja volt a tragédiának, aki a jármű hátsó üléséről nézte végig nagymamája kivégzését.

Fotó: Veronica Goncalvest Hivatalos Facebook-oldala
A szemtanúk értesítették a hatóságokat, akik kiérkezésükkor már a férfi lakásában találták meg a vérző nőt, életét azonban már nem lehetett megmenteni.
A gyilkost letartóztatták, aki közölte a rendőrökkel, hogy szörnyű tette után akkumlátorsavat ivott, úgyis meg fog halni.
A férfit kórházba szállították, ahol még aznap este meghalt.
A tragédia pontos okát és körülményeit még vizsgálják a hatóságok.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott