
Adományt gyűjtött halott gyerekének – emberöléssel vádolják
A sziget északi részén lévő Casamicciola Terme településen bekövetkezett földcsuszamlásban eltűnt embereket keresik - közölte a helyi tűzoltóság.
A hatóságok felszólították a sziget lakóit, hogy maradjanak otthon, ne akadályozzák a mentést.
Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter szombati közlése szerint egyetlen halálozást sem igazoltak, tucatnyi embert azonban eltűntként kezelnek.
"Jelenleg nincsenek igazolt halálesetek, a mentési munkálatok nehézségekbe ütköznek, mivel az időjárási viszonyok még mindig kihívást jelentenek" - mondta újságíróknak.
"A helyzet nagyon bonyolult és nagyon komoly, mert valószínűleg néhányan a sár alatt vannak" - nyilatkozott a miniszter a RAI állami televíziónak a római vészhelyzeti parancsnoki központból.
Korábban Matteo Salvini infrastruktúráért felelős miniszter azt közölte, hogy nyolc ember halt meg a földcsuszamlásban.
Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint legalább tíz épület omlott össze. Autókat és buszokat sodort a katasztrófa a tengerbe.
Két embert, akik egy tengerbe sodródott autóban ültek, sikerült kimenteni.
Médiajelentések arról is beszámoltak, hogy sok ember ragadt a házában a fölcsuszamlás miatt.
A szigetről készült videókon látható, hogy kisebb buldózerek tisztítják az utakat, miközben a lakosság vízsugárral próbálja megtisztítani otthonait a sártól. A tűzoltók mellett a parti őrség is a mentési munkálatokon dolgozik. Kompokkal érkezett erősítés, köztük keresőkutyákkal dolgozó csapatok segítik a mentést.
Giorgia Meloni olasz kormányfő köszönetet mondott a mentésben résztvevők munkájáért - közölte római hivatala, hozzátéve, hogy a miniszterelnök közvetlen kapcsolatban van a helyi hatóságokkal.
Hat óra alatt 155 milliméter eső esett, Nápoly környékét és Ischiát napok óta heves esők sújtják. További csapadék és erős szél miatt vasárnapig figyelmeztetés van érvényben.
Csütörtökön ketten vesztették életüket Campania régióban a rossz idő miatt. Egy argentin turistát a part menti vihar sodorta a tengerbe, ahol megfulladt, egy másik férfit szintén a tengerparton ért villámcsapás.
Casamicciola Termében, a telente mintegy 8000 lakosú fürdőhelyen 2017-ben földrengés volt, ketten meghaltak. A 19. század végén egy sokkal erősebb rengés azonban teljesen elpusztította a települést.
MTI

Adományt gyűjtött halott gyerekének – emberöléssel vádolják

Megölte gyermekei anyját, majd napokig bevásárlókocsiban tologatta a testét

Brutális felvételek kerültek elő az ausztrál terrortámadásról - videóval

Felgyújtották a feldíszített fenyőfát a városközpontban

Durva, zsidók elleni terrortámadás történt, sokakat agyonlőttek

Tavaly Németország még hevesen ellenezte az orosz vagyon elkobzását

Párizs retteg, lemondta a szilveszteri ünnepséget – intő jel Európa számára

A Guardian szerint Európa jövője a bevándorláson múlik, nem azon, hogy megállítsák

Merényletet terveztek egy adventi vásáron, elfogtak öt férfit

Oszló holttestekre bukkantak egy temetkezési vállalatnál, nem hűtötték őket

Brit védelmi miniszter: Európának fel kell készülnie a háborúra

Bevásárlóközpont pelenkázójában késeltek meg egy nőt