
Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze
A mindössze 33 éves orosz MMA-sztárra, Alexandr Pisarev-re vasárnap saját lakásában édesapja holtan talált rá. Igor Vlagyimirovics először azt hitte, fia csak alszik, de amikor közelebb ment hozzá észrevette, hogy már nem lélegzik.
Az apa szerint ugyanazt ette nem sokkal korábban, mint a sportoló, valamint a Tomahawk csapat többi tagja, amiben fia profi MMA-sztárként versenyzett, ennek ellenére Alexandr halálnak oka ételmérgezés lehetett, amit egy elfogyasztott görögdinnye okozhatott.

Fotó: Tomahawk Club
A sportoló felesége is kórházba került, a mérgezés ügyében pedig a moszkvai hatóságok nyomozást indítottak. Pisarev halálának pontos okát csak a boncolás után lehet majd biztosra mondani, de rokonai kitartanak amellett, hogy jó egészségnek örvendett, és nem volt krónikus betegsége sem – írta meg az Unilad.

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el

Weber nem áll le: Az EU előbb-utóbb az orosz befagyasztott vagyonból fizetteti meg az ukrajnai háború árát