
Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát
Az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon vírusként terjedt az a videó, melyen egy pár, feltételezések szerint egy angliai vonaton minden gátlásukat, valamint ruhájukat is levetkőzve egymásnak estek az egyik vagonban.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A ránézésre húszas éveik elején járó fiatal pár valóban nem zavartatta magát, a lány egy szál semmiben ugrott barátja ölébe, és vetette bele magát az örömteli élvezetbe. A felvétel készítője sem tudta megzavarni őket, annak ellenére sem, hogy alig másfél méter távolságból rögzített mindent.
A szerelmesek akármennyire is élvezték az utazást, törvényt szegtek, ezért a rendőrség keresi őket – írta meg a DailyStar.

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát