
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A romániai Bihar megyei Harangmező partiumi iskolájában a mindössze 14 éves Darius és két osztálytársa részegen mentek iskolába. A fiatalok emiatt agresszíven viselkedtek tanáraikkal és diáktársaikkal is, ezért kénytelenek voltak segítséget kérni az iskola elé kirendelt forgalomirányító rendőröktől.
Darius azonban elfutott, emiatt végigkergették az egész iskolán, majd végül a helyi rendőrörs főnöke verte bilincsbe.
A történtekről egy diák videót is készített, melyet a randalírozó fiú édesanyja fel is töltött az internetre, rendőri brutalitással vádolva az intézkedőket.
A rendőrség szerint a fiatal viselkedése miatt határozott fellépésre volt szükség, azt azonban tagadják, hogy túlzásba estek volna, ennek ellenére belső eljárás keretein belül vizsgálják majd az ügyet – írta meg a Főtér.ro.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott