
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy csütörtöki hágai klímavédelmi tüntetés után több aktivista bement a Mauritshuis múzeumba. Egy világhálóra is feltöltött videofelvétel szerint két aktivista átlépte a flamand festő felbecsülhetetlen értékű alkotását védő korlátot. Egyikük a kezét a kép melletti falfelülethez ragasztotta, egy másik pedig a homlokát ragasztotta a festményt védő üveglaphoz. A harmadik piros folyadékot öntött a nyakába, majd videófelvételt készített.
A felvételen látható aktivisták azt hangoztatták, hogy az olajfestményt erős üveg védi, a gyermekek jövőjét azonban nem védelmezi senki sem.
A flamand mester által 1665 és 1667 között készített alkotásnak helyet adó hágai Mauritshuis-múzeum szerint a festmény nem sérült meg. A múzeum az esetet követően közleményt adott ki, amely szerint a művészet védtelen, és elítélnek minden olyan kísérletet, amely bármilyen okból veszélyezteti, vagy kárt okoz benne. A hágai múzeum az akciót követően a legtöbb termét biztonsági okokból lezárta a látogatók előtt.
A holland múzeumok igazgatósága a hét elején aggodalmát fejezte ki a környezetvédő aktivisták akcióinak műalkotásokat is veszélyeztető "új trendje miatt", tüntetők ugyanis májusban tortával kenték be Leonardo da Vincinek a párizsi Louvre-ban őrzött Mona Lisáját, október közepén paradicsomlevest öntöttek Van Gogh-nak a londoni Nemzeti Galériában kiállított Napraforgók című alkotására, legutóbb pedig, vasárnap burgonyapürével kenték be Claude Monet francia impresszionista festő legmagasabb piaci értékű festményét Potsdam egyik magánmúzeumában.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott