
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
A vasárnap éjjeli tragédia eddig öt ember életét követelte, egyike a halálos áldozatoknak egy magyar egyetemista is, Hlavács Richárd. A fiatal korábbi iskolája, az ipolysági gimnázium a Facebookon emlékezett meg egykori diákjáról.
„Őszinte részvétünk Ricsi családjának, fájdalmukban osztozunk” – áll az intézmény bejegyzésében.
A szerencsétlenségnek várhatóan komoly következményei leszenek Szlovákiában. Igor Matovič pénzügyminiszter közösségi oldalán fakadt ki, és megígérte beterjeszti a parlement elé javaslatát, miszerint amelyik sofőrnél egy ezrelék feletti véralkoholszintet mérnek, azonnal elkobozná az állam az autóját.
Emellett a jogosítványát is hosszú évekre elvenné azoknak, akik ilyen állapotban ülnek a volán mögé. Ebből már tényleg elég volt – tette hozzá.
Címlapfotó: szlovák rendőrség

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak