
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Csütörtök éjjel, nem sokkal éjfél után a romániai Szeben megye rendőrei egy 23 éves, veresmarti sofőrt igazoltattak és mint kiderült, alkoholfogyasztása miatt nem szabadott volna volán mögé ülnie, autója pedig nem rendelkezett érvényes forgalmi engedéllyel, ezét úgy döntöttek, beviszik a helyi kapitányságra.
A vérvételt követően megkezdték a büntetőeljáráshoz szükséges iratok kitöltését, ám a rendőrök ebbe annyira belefeledkeztek, hogy a még mindig szórakozott állapotban lévő fiatal kisurrant, elkötötte az udvaron parkoló egyik járőrkocsit, majd kereket oldott.

A fotó illusztráció: Poliția Română hivatalos Facebook-oldala
Hajnali 3 óra előtt néhány perccel bejelentés érkezett: egy helyi lakos azért telefonált, mert állításai szerint egy civil ruhás, nagyon részeg férfi szállt ki az utcájában parkoló rendőrautóból és igazoltatni akarta őt.
A járőröknek csak ekkor tűnt fel, hogy az általuk előállított fiatal meglépett, de furcsa tettének köszönhetően nem telt el sok idő, és újra élvezhette a kapitányság otthonos melegét.
Mint kiderült, önmaga szórakoztatására a férfi több autóst is megállított, volt olyan sofőr, akitől pénzt is kért, ezt a közeli kocsmában eljátékgépezte, valamint egy frissítő sört is vett magának – írta meg a Főtér.ro.
Józsefvárosi zsarukifosztás
Az eset korántsem egyedi. Múlt kedden a Józsefvárosban, az Illés utcában a rendőrök hajnali 1 óra körül egy részeg, turistabuszt vezető sofőrt igazoltattak, mindeközben azonban járművüket őrizetlenül hagyták. Egy arra járó szemfüles 31 éves tolvaj megragadta a kínálkozó lehetőséget, és zsákmányolt magának egy rendőrségi mellényt, kitépte a helyéről a menetrögzítő kamerát, de még a járőrautó kézikönyvét is elvitte.
Ezek után egy ideig még büszkén flangált újdonsült mellényében a XVII. kerület utcáin, de alig másfél órával később elfogták.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott