
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
Szombaton egy nő és nyolcéves fia halt meg a Csamparan megye emberevőjeként is emlegetett tigris támadása következtében az ország keleti részén.
A ragadozó elleni hajszában három elefántos rendőrjárőr, mintegy 200 vadőr és sok falusi lakos vett részt, az utóbbiak bádogtartályokkal csaptak zajt, hogy felriasszák az állatot, melyet hat óra alatt sikerült felhajtani.
A Bihar állambeli Valmiki tigrisrezervátum környékén lakók azóta nem hagytál el éjjel a házaikat, hogy májusban meghalt a tigris első áldozata.
A világ tigrispopulációjának nagyjából 75 százaléka él Indiában. 2014 és 2019 között majdnem 225 ember halálát okozták a dél-ázsiai országban. A konfliktusok fő oka az, hogy az emberi települések növekedése miatt a vadon élő állatoknak egyre kevesebb élőhelye marad.
MTI/ A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár