
69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt
A 16 éves ikerpár az amerikai Cypress-ben kerüt elő. A fiú és a lány csontsoványan, hiányos ruházatban kedden hajnali fél 6-kor kopogtatott kétségbeesetten egy helyi ház ajtaján. A mezítlábas testvérpár teljesen átfagyott, éhesek és kimerültek voltak, a nekik ajtót nyitó nő pedig megsajnálta őket.
A fiatalok leleményességüknek köszönhetően menekültek el otthonról, ahol embertelen körülmények között tartották őket. Mint kiderült, nem használhatták a WC-t, és előfordult, hogy túlélésük érdekében saját vizeletüket is megitták. Egy mosókonyhában laktak, amely tele volt ürülékkel, amikor pedig fürödni akartak, az anyjuk állítólag piszkos felmosóvizet adott nekik erre a célra.
A kedves házigazda ételt és meleg ruhát adott a látszólag sokkos állapotban lévő fiúnak és lánynak, majd értesítette a rendőrséget. Mindkét tinédzser testét sérülések borították, elmondásaik szerint pedig 12 éves testvérük is hasonló bánásmódban részesült.
Az anya, a 40 éves Zaikiya Duncan és barátja, a 27 éves Jova Terrell elmenekültek otthonról, de a hatóságok végül elfogták őket. Öt másik gyermeküket rokonoknál helyezték el.
A nőt már korábban is megvádolták gyermekbántalmazással, 2012-ben Louisianában 5 éves gyermeke nemi szervén, lábán és más testrészein találtak égési sebeket.
Az ikrek jelenleg a Gyermekvédelmi Szolgálat gondozásában vannak, a rendőrség pedig eljárást indított az ügyben – írta meg a CrimeOnline.

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be