
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Szombaton késő este amerikai Floridában élő 35 éves William Hale és a 43 éves Frank Allison az autópályán keveredtek konfliktusba, ami egy macska-egér játékká nőtte ki magát, majd odáig fajult, hogy mindketten fegyvert rántottak.
Lányaik is az autóban utaztak, Hale 5 éves lányát Allisonlábon lőtte, míg Allison 14 éves lányát pedig hátba lőtték, melynek következtében tüdeje összeomlott.
A helyi seriff, Bill Leeper Nassau hétfőn teljesen döbbenten nyilatkozott a történtekről, szerinte szinte elképzelhetetlen, hogy két ember gyermekeik jelenlétében ennyire elveszítsék a fejüket.
„Két ártatlan gyerek majdnem meghalt két ostoba felnőtt miatt”- mondta.
A segélyhívót végül több szemtanú is tárcsázta, a rendőrök kiérkezésekor a két apa már az út mellett esett egymásnak, és csak nagy nehezen sikerült szétválasztani őket.
A két férfit letartóztatták, a hatóságok gyilkossági kísérlettel vádolják őket, de 150 ezer dolláros, átszámítva mintegy 66 millió forintnyi óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek - írta meg a New York Post.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott