
Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince
Az eset Párizsban történt, nem sokkal azután, hogy édesapja bejelentette a kislány eltűnését – írta meg a Mirror szombaton.
A kislány péntek reggel még elment iskolába, de már soha nem ért haza.
Holttestét néhány utcával arrébb, egy bőröndben találta meg egy járókelő. Arca ragasztószalaggal volt körbe tekerve, kezei és lábai meg voltak kötözve, a nyakát pedig többször elvágták.
A rendőrök nyomozást indítottak. A környéken fellelhető térfigyelő kamerák felvételeit is bekérték, melyekből kiderült, hogy egy huszas éveiben járó nő métereken keresztül húzta maga után a bőröndöt.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
Ezt követően házkutatást tartottak, melynek során a családi ház pincéjében emberrablásra utaló jeleket fedeztek fel.
Eddig öt gyanúsítottat vettek őrizetbe, köztük családtagokat, a bőröndöt húzó nőt és a holttestet felfedező férfit is.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.
Kapcsolódó tartalmak:

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et

Meztelen férfi lopott el egy mentőautót, haldokló beteggel száguldott

Ukrán képviselő azt követeli, hogy Ukrajna törvényileg tiltsa be az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken keresztül

Európai Néppárt továbbra is teljes mellszélességgel állnak az ukránok mellett

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket