
Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma
Szerda délután három óra után a romániai Iaşi megyében éppen egy késeléshez riasztották a rendőröket, amikor autójukkal súlyos balesetet szenvedtek. A frontális ütközés következtében a rendőrautó kétszer is megpördült a levegőben, majd egy fának csapódott. Egyik utasa kirepült a kocsiból. Mindkét rendőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba - írta meg az Observatornews.ro.
Az eddigi vizsgálatok szerint a rendőrautó használta a megkülönböztető jelzést, ennek ellenére a másik jármű nem adott neki elsőbbséget. A balesetet okozó nő nővérként dolgozik, így az ütközés után azonnal elsősegélyben részesítette a sérülteket, míg a mentők a helyszínre nem értek.

fotó: observatornews.ro

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre