
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az eset az amerikai Nevada államban történt 2021-ben, amikor az akkor 32 éves Damon Dante Flores szexuálisan zaklatott egy 9 éves gyereket – írta meg a Crime Online szombaton.
A kislányt szexuálisan bántalmazta, megerőszakolta, majd arra kényszerítette, hogy pornográf tartalmú filmeket nézzen vele.
A gyerek a fizikai fájdalom mellett súlyos lelki sérüléseket szenvedett, amiért Flores-nek haladéktalanul felelnie kell.
A rendőrség a téma érzékenysége miatt nem tett közzé információt a bántalmazás pontos körülményeiről.

Fotó: Carson City Seriff Hivatala
A férfi ellen 2021 decemberében adtak ki elfogatóparancsot és 9 hónap után, a napokban Washoe megyében elkapták és letartóztatták.
Flores-t a Carson City-ben lévő börtönben tartják fogva, ahonnan 500 ezer dollár (több mint 202 millió forint) óvadék ellenében szabadulhat, hogy aztán szabadlábon védekezhessen az ítélethozatalig.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott