
Matteo Salvini üzent a magyaroknak
A 84 éves Teofila Camungay Cabusas-t, a fülöp-szigeteki Misamis Oriental tartományban található Balingasag városában dobta máglyára 11 rokona – írta meg a Mirror.
Az eset azután történt, hogy a nagymama megtagadta a család újonnan alakult vallási csoportjához való csatlakozást.
A végzetes „szertartás” vezetője Teofila egyik unokája, a 22 éves Cresanto Ercilla volt, aki meg is verte gondviselőjét mielőtt felgyújtották. A rokonok szerint ennek az volt a célja, hogy "megtisztítsák" Teofilát a bűneitől.
Az idős nő sikolyait a szomszédok hallották meg, akik megrémültek és azonnal véget vetettek a vallási köntösbe burkolt gyilkossági kísérletnek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A megmentők értesítették a mentőket, akik kórházba szállították a súlyosan megsérült nyugdíjast. A nő harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, olyan súlyosakat, hogy öt órával később meghalt.
A hatóságok most megerősítették, hogy hét rokont már letartóztattak azok közül, akik részt vettek a kegyetlen bűncselekményben, négyen azonban még szabadlábon vannak.
A balingasagi rendőrfőnök, Teodoro de Oro a helyi médiának nyilatkozva elmondta, hogy az áldozat 9 ezer fülöp-szigeteki peso (mintegy 63 ezer forint) nyugdíjat kapott egy nappal az eset előtt, amire a család teljes egészében igényt tartott.
Az unoka azonban azt mondta, hogy nem a pénz vezérelte, hanem Tomas Eugenio szelleme, mely megszállta őt.

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát