
Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó
Lezuhant a napokban egy lengyelországi edzés során Sorin Constantin Enghel, aki az iași repülőklub parancsnoka és az ejtőernyős formaugrás román bajnoka volt. A tapasztalt edző több mint 4000 ugrást végzett pályafutása során - írta a Főtér.
Enghel az úgynevezett formaugrást gyakorolta épp, mégpedig azzal a céllal, hogy új európai rekordot állítson fel. Az ejtőernyős formaugrás során a több fős csapat 3200 méter magasan ugrik ki a repülőgépből. A 35 másodperces zuhanási idő alatt a versenyzőknek érintési távolságban kell maradniuk, hogy az eltervezett alakzatsorozatot végrehajthassák. A cél az, hogy addig a pillanatig, amíg ki kell nyitni az ejtőernyőt a lehető legtöbb pontot érő alakzatot hajtsák végre.
Ezt a gyakorlatot végezte Enghel és három csapattársa Lengyelországban. Minden rendben is ment, amíg elérték azt a pontot, ahol ki kell nyitni az ernyőket. Ez meg is történt, ám két versenyző ernyője egymásba gabalyodott, majd bekövetkezett a tragédia. Enghel a becsapódás következtében életét vesztette, lengyel csapattársa pedig súlyos sérülésekkel kórházba került.
Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt