
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy 53 éves michigani férfi vasárnap hajnalban fegyvert ragadott és agyonlőtte feleségét, kutyáját, majd lánya egyik lábát is eltalálta – írta meg a Crime Online.
A hatóságokat a súlyosan megsérült 25 éves fiatal értesítette, aki annyira sokkot kapott a történtektől, hogy nem tudta megmondani a címet a diszpécsernek. Ekkor a rendőrség segítségével bemérték a telefont, így az egyenruhások azonnal elindultak a helyszínre.
Kiérkezésükkor újabb lövéseket hallottak a ház felől, majd a férfi pillanatokon belül fegyverekkel és kulcsokkal a kezében lépett ki az épület elé. Menekülni készült, de miután meglátta a rendőröket tüzet nyitott rájuk. Az egyenruhások viszont válaszul végzetes lövést adtak le, a férfi belehalt a sérüléseibe.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ezt követően a rendőrök berontottak a házba, ahol megtalálták a lövöldöző Igor Lanis 56 éves feleségének és kutyájának holttestét, akiket pisztollyal és vadászpuskával végzett ki.
Lányát azonban kórházba szállították, ahol jelenleg stabil állapotban lábadozik. A család négytagú volt, másik gyermekük a tragédia idején nem tartózkodott otthon.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott