
69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt
A 44 éves Romualdo Macedo Rodrigues július végén szenvedett hajóbalesetet a Dél-Amerika északi részén fekvő Francia Guyana-n.
A férfi hét méteres vitorlása nem sokkal azután felborult, hogy kihajózott, az úszni nem tudó Romualdo pedig a vízbe esett, néhány, a hajóján lévő tárggyal együtt.
Ezek közül az egyik mentette meg az életét, egy hűtő, ami nem süllyedt el, hanem lebegni kezdett a vízen.
A halásznak sikerült belemásznia a hűtőbe, aminek belsejében 11 napot hánykolódott a nyílt tengeren, étlen-szomjan.
Romualdo Macedo Rodrigues kiszáradt, súlyos napszúrást kapott, de csodával határos módon túlélte az életveszélyes kalandot. Óriási szerencséjére ugyanis a szörnyű kaland 11. napján, augusztus 11-én egy halászhajó legénysége észrevette és megmentette.
A drámai mentésről készült videófelvétel a világhálóra is felkerült.
A felvételen látható, hogy mennyire rossz állapotban volt Romualdo, amikor beemelték a halászhajóba, szinte alig volt eszméleténél, testét rengeteg, a nap okozta seb borította.
Megpróbáltatása azonban itt még nem ért véget, a halászhajó ugyanis, ami kimentette Suriname-ből jött, és amikor vele a fedélzeten visszatért az országba, személyét igazoló dokumentumok híján a hatóságok Romualdo letartóztatták. 16 napot töltött börtönben.
A kálvária szerencsére happy end-el zárult. Miután tisztázódott hogyan került az országba szabadon engedték, és visszatérhetett hazájába – számolt be pénteken az esetről a Daily mail.
Címlapfotó: YouTube/Daily Mail

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be