
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
A 3 és 16 év közötti gyerekek Dzsabáliától keletre, az al-Faludzsa temető közelében vesztették életüket.
Előző nap nyolc gázai palesztin civil halt meg az Iszlám Dzsihád rosszul sikerült rakétakilövése miatt, és a hadsereg úgy vélte: ez történt Dzsabália közelében is. A vizsgálat azonban arra a megállapításra jutott, hogy a robbanást az izraeli légierő egyik lövedéke okozta.
Az izraeli hadsereg a Háárec kérdésére azt válaszolta: az állam biztonsága érdekében támadta az Iszlám Dzsihád katonai célpontjait a Gázai övezetben a Hajnalhasadás hadműveletben.
A hadsereg minden ésszerű erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy a legkevesebb kárt érje a polgári lakosságot - közölték.
"Az izraeli hadsereg ellenőrzi és megvizsgálja a hadművelet során tett intézkedéseit és azok eredményét; az eset körülményeit kivizsgálják" - ígérték a katonai illetékesek.
Augusztus 8-án Ran Kochav, a hadsereg szóvivője közölte, hogy a Hajnalhasadás hadműveletben 26 palesztin civil halt meg, közülük 11-en izraeli légicsapásokban és legalább 15-en az Iszlám Dzsihád rakétái miatt. A vizsgálat eddigi eredményei módosítják ezeket az adatokat: 16-an haltak meg az izraeli, tízen az Iszlám Dzsihád rakétái miatt.
A gázai terrorszervezetek körülbelül 1100 rakétát indítottak az augusztus 5-én kezdődött, háromnapos Hajnalhasadás hadművelet idején a hadsereg statisztikái szerint. Közel 200 lövedékük már a Gázai övezetben felrobbant.
MTI/Címlapfotó: @IDF/Twitter

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról