
Kábítószer-túladagolásban halt meg egy 2 éves kisfiú
Saját anyja ölte meg.
Tenyek.hu 2022. augusztus 04., csütörtök 09:43
A rendőrség kedden letartóztatta azt a louisiana-i nőt Amerikában, aki június 26-ánvégzetes kábítószer-túladagolást okozott gyermekének – írta meg a Crime Online.
A 28 éves Whitney Ard vallomásában azt mondta, hogy kisfia előző este vele aludt az ágyban, majd, amikor korán reggel felébredt, megkérte a nőt, hogy készítsen neki reggelit.
Ard elmondása szerint, végül egy tál gabonapelyhet adott gyermekének és letette azt a padlóra. Nem sokkal ezután a kicsi eszméletlen és hideg tapintású volt.
Azonnal riasztotta a hatóságokat, akik kiérkezésükkor fehér port tartalmazó zacskót fedeztek fel a gabonapelyhes tál mellett. Ard lánya pedig azt mondta a rendőröknek, hogy testvére „anya tablettáját ette meg”, melyből sokat látott a nő ágyán.
Ez már nem az első eset volt, hogy a picinek is adott a drogból. Robinson életét már kétszer mentették meg az orvosok, mindkét alkalommal légzési rohamokkal szállították kórházba.
Ezúttal azonban nem sikerült megakadályozni a tragédiát, a kisgyermek a helyszínen meghalt.
A 2 éves Mitchell Robinson vérében fentanilt találtak a holttest vizsgálata során.
Whitney Ard-ot 2 nappal a kisfiú halála előtt engedték ki a börtönből kábítószer birtoklás miatt, ugyanis otthonát drogbarlangként üzemeltette. Most azonban véget ért számára a „kimenő”, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt tartóztatták le. A nő a bíróság által megállapított 50 ezer dolláros (közel 20 millió forintos) óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon.
A címlapfotó illusztráció: police.hu
+Ez is érdekelheti

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott



