
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Hosszú börtönévek várhatnak Rebecca Searing-re, akinek gyilkossági ügyét csütörtökön kezdték tárgyalni.
Az angliai Essexben élő 52 éves ápolónő február 12-én hajnalán késelte halálra férjét, az 57 éves Paul Searing-et.
A házaspár között gyakoriak voltak a viták, miután Paul Searing hosszú évek óta rendszeresen bántalmazta feleségét verbálisan és fizikálisan is.
A gyilkosság hajnalán a házaspár ismét vitába keveredett egymással, azonban ez alkalommal Rebecca Searing teljesen elveszítette az önuralmát, és késsel támadt férjére, akit a hasán sebesített meg.
Az asszony kétszer döfte bele a kést az agresszív férjbe, majd ezután önként mentőt hívott hozzá.
Már azonban késő volt, Paul Searing életét nem tudták megmenteni, belehalt súlyos sérüléseibe.
Rebecca Searing csütörtöki tárgyalásán tagadta, hogy szándékosan ölte volna meg férjét. Az asszony azt vallotta, hogy a pillanat hevében cselekedett, nem pedig előre megfontolt szándékból ölt.
A bíróság bűnösnek találta gyilkosság vádjában, ítéletet azonban egyelőre még nem hozott az ügyben. Az ítélethirdetést szeptember 7-tűzték ki. Amennyiben a bíróság a kiszabható legsúlyosabb büntetési tétellel fogja súlytani Paul Searing-et, úgy életfogytiglani szabadságvesztéssel kell szembenéznie - írta meg a Crime Online.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott