
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az amerikai hatságok lezárták a Kevin Grant ellen két éve tartó nyomozást, amit gyermekbántalmazás miatt folytattak a 33 éves férfi ellen.
A Naugatuck-ban élő Kevin Grant feleségével együtt négy, öt és tizenegy év közötti gyereket nevelt, azonban a szörnyeteg férfi éveken át kínozta a kicsiket.
Rendszeresen verte a kiskorúakat, és arra is volt példa, hogy rákényszerítette őket, hogy egymást baseball ütővel verjék.
Az egyik fia nadrágjába egy alkalommal petárdákat tett, majd nevetve szórakozott rajta, ahogy azok felrobbantak és összeégették a kisfiút.
Másik fiát egyszer napokra bezárta a szekrénybe, amikor a kisfiú könyörgött, hogy engedje ki a toalettre, a szadista férfi beadott neki egy dobozt, hogy végezze el abba a dolgát. Ezután az aberált apa arra kényszerítette a síró gyermeket, hogy a testvérei szeme láttára megegye ürülékét - írta meg a New York Post.
A bántalmazásoknak a hatóságok vetettek véget. Augusztus 10-én letartóztattákGrant-et, jelenleg börtönrácsok mögött várja, hogy bíróság elé álljon.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott