
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Blake Perry a valaha volt egyik legijesztőbb ketrecharcos sérülést szedte össze legutóbbi meccsén – olvasható a Mirror keddi cikkében.
A 27 éves váltósúlyú bunyós jól irányzott, kemény ütésekbe nézett bele rögtön az első menetben, amit pedig ezután láthatott a közönség, az vérfagyasztó.
A hawaii harcos arcát rendesen átszabta ellenfele, orrából szabályos C betűt varázsolt. Ám úgy nézett ki, ez a legkevésbé a szenvedő felet zavarta.
Könyörögve próbálta meggyőzni az orvost és a mérkőzés vezetőjét, hogy folytatódjon a küzdelem, ám a sérülés súlyossága miatt ezt nem engedhették.
„Minden tiszteletem az ellenfelemé, Marcelé, a keményen kiharcolt győzelemért” – erről már maga a csúnyán átplasztikázott MMA-sztár írt az Instagramon, később pedig arról számolt be, nem volt szükség műtétre a sérülése miatt.
Többek között egy olyan videót is megosztott a közösségi oldalán, amelyen az látható, amint egy orvos helyreteszi az elgörbült érzékszervét. Bár láthatóan borzalmasan fájdalmas volt, biztosította rajongóit, hamar felépül.
Címlapfotó: UFC FIGHT PASS/Twitter

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott