
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az eset egy családi veszekedés után történt Oklahomában szombaton, amikor a férfi felesége összecsomagolt és elhagyta férjét és 3 gyermekét - írta meg a People.
A 30 éves Francoise Littlejohnt annyira felzaklatta kedvese lépése, hogy hajnali 4 óra körül beültette gyermekeit a terepjárójába és egy közeli park felé vették az irányt.
Ezt követően leparkolt, majd élőben közvetítette a közösségi médiában a feleségéhez intézett fenyegetését, miszerint kivégzi a gyerekeket.
A felbőszült férfi pillanatokon belül beváltotta ígéretét, a kijelentése után agyonlőtte a 3 éves Trinity-t, a 4 éves Aliyah-t és a 6 éves Kyren-t. Gyermekei után azonban saját magával is végzett.

Fotó: Facebook
A rendőrség információi szerint több mint három órával a gyilkosság után egy futó fedezte fel a parkoló terepjárót és a benne lévő négy családtagot. A rémült sportoló azonnal értesítette a mentőket és a rendőrséget, de az utasok életét már nem lehetett megmenteni.
A hatóságok Littlejohnt mobiltelefonnal és fegyverrel az ölében találták meg a sofőr ülésen. Az ügyben vizsgálatot indítottak.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott