
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Letartóztattak egy férfit, miután elrabolt egy hétéves kislányt, furgonjával egy erdőbe vitte, majd megerőszakolta és magára hagyta Angliában – írta meg a The Sun csütörtökön.
A lányt Droylsdenben rabolták el egy utcáról szerdán délután 4 óra körül. A szörnyű kegyetlenséget követően a kislánynak sikerült megtalálnia a kiutat és egy közeli parkban kötött ki. Ezután hazament, majd elmesélt mindent szüleinek, akik értesítették a hatóságokat.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
A rendőrök megtalálták a 35 éves férfit és emberrablás, illetve szexuális erőszak bűntette miatt azóta is előzetes letartóztatásban tartják.
A manchesteri rendőrség azonban még mindig keres egy másik férfit, aki állítólag szintén gyanúsan viselkedett a környéken az incidens idején.
A városban továbbra is hatalmas rendőri jelenlét van, az egyenruhások folytatják a nyomozást.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott