
Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat
A Dagenham-ből származó zaklató március 25-én 18 óra 30 perc körül szállt fel a metróra a londoni Green Parkban, ügyében azonban most hoztak ítéletet.
A 25 éves Zane Donovan körülbelül 20 másodpercig nekinyomta nemiszervét egy kismamának a tömegközlekedéssel folytatott útja során – közölte a Mirror.
Amikor az áldozat szembefordult vele, Donovan azt állította, hogy "nincs máshol hely", így ragaszkodott ahhoz, hogy szorosan a nőhöz simulva utazzon.
A sértett kismama az esetet követően azonnal feljelentette zaklatóját a rendőrségen, akik megvizsgálták a biztonsági kamerák felvételeit. A bizonyítékok egyértelműek voltak, így az egyenruhások néhány nappal később letartóztatták Donovant.

Fotó: Brit Közlekedési Rendőrség
A fiatal férfi június 22-én 10 hónapra börtönbe került, miután bűnösnek vallotta magát a szexuális zaklatásban a Londoni Koronabíróságon.
A bíró emellett 5 évre a szexuális ártalmak megelőzésé érdekében megtiltotta Donovan-nek, hogy nyilvános helyen olyan nőkkel lépjen kapcsolatba, akiket nem ismer – beleértve a tömegközlekedést is.
Brittany Armstrong nyomozó, a Brit Közlekedési Rendőrség munkatársa arra buzdít mindenkit, hogy akik hasonló élményeket szereznek a tömegközlekedéssel való utazásuk során, haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)