
Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Az amerikai QaShontae H. Short még 2020-ban perelte be Richard Jordan-t, méghozzá azért, mert nem jelent meg egy szeptemberi, előre megbeszélt randevún. A nő azzal indokolta nem mindennapi tettét, hogy igencsak komoly érzelmi megpróbáltatáson ment keresztül, mivel a találkozó dátuma megegyezett néhai megboldogult édesanyja születésnapjával.
A nemrégiben online platformon tartott tárgyalás során a férfi nem beszélt sokat, mindössze elmondta, hogy már több 10 ezer dollárra, átszámítva majdnem 4 millió forintra perelték, ez pedig szerinte a szóban forgó indokkal már szinte nevetséges.
A nő a tárgyalás során a bíróval is heves vitába keveredett, ráadásul QaShontae egy reptéri váróból jelentkezett be, hogy minél többen hallják őt.
A videóhívás eredménye végül az lett, hogy a bírónő elutasította az ügyet, mivel szerinte a sértett nő eleve rossz helyre nyújtotta be az iratokat, így a per hamarosan új bíróval, valamint egy másik körzeti bíróságon folytatódik majd – írta meg a TMZ.
A fotó illusztráció (Shutterstock)

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el

Weber nem áll le: Az EU előbb-utóbb az orosz befagyasztott vagyonból fizetteti meg az ukrajnai háború árát